2012. szeptember 2., vasárnap

SZJG- Top 15- Útvesztő Idézetek*-* (L)(L)

– Jobb, ha tudjátok, dobni fogom Andrist, és azzal fogok járni, akivel még soha, senkinek nem sikerült! – dühöngött (Edina). 
– Borrel igazgató úr? – kérdezte Kinga.



Cortez üzenete: ? 
Na, ezen meglepődtem, úgyhogy gyorsan visszaírtam. 
Reni üzenete: Rejtve vagy? 
Cortez üzenete: persze. 
Reni üzetene: :) 
Cortez üzenete: Mit csinálsz? 
Reni üzenete: Katával, Virággal, Jacques-kal és Dave-vel beszélek. Várj, most ugrott be Zsolti ablaka is. Küldött egy linket. 
Cortez üzenete: Ne nyisd meg. 
Reni üzenet: Miért? 
De akkor már késő volt. Mert rákattintottam. Zsolti valami hülye oldalt küldött, amin valami természetkép volt, majd hirtelen átváltott az Ördögűző képére, és egy őrületeset sikoltott. Be volt dugva a fülembe a fülhallgató, így majd' szívrohamot kaptam, annyira megijedtem. Akkorát ugrottam, hogy kis híján leestem a székről, ráadásul úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem, kidobog a helyéről. Kirántottam a fülhallgatót a gépből, és félredobtam, majd a fülemet fogva próbáltam lenyugodni kicsit. 
Reni üzenete: Uhhh. 
Cortez üzenete: Mondtam… Jól vagy? 
Reni üzenete: Nem. Megijedtem. Nagyon. :( :( :( 
Cortez üzenete: :) Léptem Entourage-t nézni. 
Reni üzenete: Oké, én meg beszélek Zsoltival. 
Cortez üzenete: Hajrá. 
Cortez kilépett. 
Én pedig még mindig kissé remegve kattintottam Zsolti nevére. 
Reni üzenete: Ez gonosz volt! Tudod, hogy megijedtem?! 
Zsolti üzenete: Muhahahahaha! Azért küldtem. 
Reni üzenete: :( 
Zsolti üzenete: Naaaaaa. 
Reni üzenete: :) 
Zsolti üzenete: Na, azért. 
Miközben Zsoltival írogattunk egymásnak, hallottam a kamerán át, hogy Virág dudorászik (YouTube-videókat nézett), aztán megszólalt. 
– Zsolti küldött valamit. 
– Nee, ne nyisd meg! – mondtam azonnal. Késő volt. Odakattintottam, és láttam Virágot a kamerában. Koncentrált, mosolygott, aztán eltorcult az arca a rémülettől. 
– Wááááááááááááááááááááááááá! – sikoltott torkaszakadtából. 
– Zárd be! Zárd már be! – kiáltottam. 
A következő pillanatban apu rontott be a szobámba falfehér arccal. 
– Mi történt? – kérdezte. 
– Semmi, Virág volt – hadartam. 
– Mi történt Virággal? – hajolt le apu a géphez. 
– Csókolom – köszönt Virág még mindig remegő hangon. 
– Csak megijedt. Egy honlaptól – magyarázkodtam. 
– Jól vagy, Virág? – nézett apu a kamerába, miközben Claude Bukowski még mindig ugatott. 
– Ühüm – bólintott nem túl meggyőzően. – Úúúúúristen, de megijedtem – fújta ki magát.



– Eressz már el! Nekünk ez a helyünk. Innen jól látjuk a pasikat – vigyorgott össze a barátnőivel Kitti. Kinga hitetlenkedve meredt rá. 
– „Pasikat”? A „pasikat”? Na, ne röhögtess már. A te korodban maximum Justin Bieber háttérképe jelentheti a pasit – mondta könyörtelenül.



Segélykérően pillantottam körbe, de mindenkin csak azt láttam, hogy pokolian irigyelnek, amiért ellóghatom a magyart. Klassz. Én meg bármit megtettem volna, csak hogy maradhassak. 
– Rentai, még ma – szólt rám Vladár, mire feltápászkodtam, és az ajtó felé botorkáltam. 
– Ha esetleg nem jönnék vissza. Szerettelek titeket – mondtam, mire az egész osztály felröhögött, és még Kardos is óvatos mosolyra húzta a száját. Vladár feszült arccal nézett le rám. 
– Ez humor akart lenni? – kérdezte gorombán.



– Nem tudok dönteni – mondta gondterhelten, én pedig kérdőn néztem rá. – Szerinted ki a leghelyesebb a Vámpírnaplókban? 
– Nem tudom – nevettem el magam. Igen, Virágnak ilyen problémái szoktak lenni.



– Szia – szóltam bele, amikor a vonal végén meghallottam Cortez hangját. 
– Ki vagy? – kérdezte unott hangon. 
– Ööö… – töprengtem. – A barátnőd. 
– Melyik? – oltott tovább, én pedig elröhögtem magam. 
– Haha. Az amelyik ma vásárlásnál megtudta különböztetni a cukkínit az uborkától – közöltem büszkén. 
– Ügyes. Nem véletlen te vagy a kedvencem. 
– Szeretek kedvenc barátnő lenni. Megtisztelő – vágtam vissza, ezután pedig a beszélgetésünk visszatért a „normál” stílusba. Egy idő után az idegen, utálatos hangú ember beleszólt, hogy az egyenlegem lejár, úgyhogy idegesen megráztam a fejem. 
– Lejárok, szét fog kapcsolni. 
– Visszahívlak – mondta én meg vigyorogva összecsaptam a telóm, és a tenyerem közé véve vártam, hogy hívjon. Egyébként már ráállítottam Dave-t az ügyre, hogy keresse meg nekem azt az embert, aki neveletlenül mindig beleszól a telefonomba félbeszakítva a beszélgetésünket. Mert ez azért hallatlan. :) 
A gondolataimba ücsörögtem a babzsák fotelemen, amikor felcsendült a Basket Case, én meg azonnal felvettem a telefont. 
– Végre leráztam Cortezt, már vártam, hogy hívj Pisti – szóltam bele. Cortez akkorát röhögött a vonal másik végén, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam. 
– Pisti? – kérdezte nevetve – Pistivel csalsz meg? 
– Mi bajod Pistivel? 
– Á nem, semmi, biztos jó arc. 
– Nagyon – erősködtem. Na, nehogy már azt higgye csak neki lehet több barátnője. Akkor nekem van Pistim. Hogy ezt hogy találtam ki? Gőzöm sincs.



– Mi folyik itt? – lépett be a termünkbe Máday. 
– Máday néni, boldog karácsonyt! – üdvözölte Zsolti lelkesen az igazgatóhelyettest, aztán körbenézett, hogy mit adhatna neki. Végül megállapodott a tekintete a tanári asztalon lévő karácsonyfán (?), odalépett, majd két karral átölelve megemelte, és Máday felé igyekezett vele, 
– Nagy Zsolt, mit művelsz? – kérdezte Máday megrökönyödve, és hátrálni kezdett. 
– Kifejezem a szeretetemet. Tessék. Ez az öné! – nyújtogatta a fát, ami mögül alig látszott ki. 
– Nagy Zsolt, hagyjál már békén! – motyogta Máday értetlenül, aztán sarkon fordult és elsietett. Zsolti nem hagyta ennyiben, utánaeredt a fával együtt, amiről minden lépésnél lehullott egy halom dísz. 
– Máday néni, itt hagyta a fáját! A kutyafáját. Muhahaha […]



– Hogy telt a hétvégéd? – érdeklődtem. 
– Jó volt, randiztam egy lánnyal, aki bitang jól néz ki… – mesélte, inkább a fiúknak. 
– És a barátnőd? – pislogott Virág. 
– A kicsodám? – ráncolta a szemöldökét Zsolti. 
– A lány, a szalagavatóról – segítette, „emlékezni”. 
– Ja, az? Nemtom', azóta sem hívtam fel. Lehet, hogy még a tesiteremben van? – kérdezte riadtan, mire Cortezből és Ricsiből kitört a röhögés.



– Kinga és Dave járnak??? – tátotta a száját Virág. 
– Ja – bólintott Zsolti mosolyogva. 
– De… és… – kerestem a szavakat. – Te mit szólsz ehhez? 
– Én? Hogy „Mazel Tov” – tárta szét a karját Zsolti. – A két legjobb barátom egymásba szeretett. Még szép, hogy örülök neki! – közölte, és egy csepp rosszallást sem lehetett látni az arcán. Ahogyan döbbenetet sem. 
– Te tudtad? – kérdeztem még mindig úgy, mint akit fejbe vertek. 
– Ó, én előbb tudtam, mint ők – legyintett. 
– De izéé. És ha te nem haragszol ezért, akkor végül is örülhetünk neki? – pislogott Virág nagyokat. 
– Miért haragudnék? Most komolyan – nézett ránk Zsolti, és a szokásos hülyülés helyett valóban úgy tűnt, viccen kívül szeretne valamit mondani. – Mindig is a legjobbat akartam Kingának is és Dave-nek is. Asszem', ez megvan. És amúgy meg… aki megpróbálja bántani őket, azt szétütöm.



– Basszus! – nézett fel Zsolti riadtan a telefonjából. 
– Mi az? – kérdezte Dave rémülten. 
– Basszus! Ott felejtettem a barátnőmet a suliban! – mondta, aztán olyan röhögésben tört ki, hogy lefeküdt a mellette lévő székre (Macu ölébe) és nem bírt felkelni. 
– Hogy érted, hogy ott felejtetted? – kérdeztem nevetve. 
– Mittom' én. Annyira görcsöltem, hogy Dave-ékkel minden oké legyen, hogy elfelejtettem, hogy van barátnőm – röhögött, aztán lefordult a székről, és beesett az asztal alá. És ekkor kész, mindenkiből kiszakadt az önfeledt nevetés.



– Látom, téged kihagytak. Na, jó! Matsuda, szedd össze magad, és utoljára mondom, nem veszem be a „besárgultam, baj van a májammal” hülyeséget. Semmi bajod, készülj az órára! A többieknek pedig azt üzenem, hogy holnap reggel nagyon keményen ellenőrizni fogom az igazolást!


– Nem jöhetsz velem a bölcsészkarra! – feleltem totál hitetlenül. 
– Mer? Nem mindegy, hogy vegyész vagy bölcsész? Francot érdekli, hogy milyen „ész” leszek. Valamelyik. – mondta. 
– Látod, Ricsi. Ez az, ami te biztosan nem lehetsz. Valamilyen „ész” -szólt oda hozzánk Kinga, aki közben Dave iPadjét fogta az ölében, és a blogját írta, aminek a heti témája „a bántalmazott nők, akik nem merik elmondani, mi történik velük otthon, a zárt ajtók mögött”. 
– Menj már! – szólt rá Ricsi röhögve. – Lehetek „ész”. 
– Ja. Pen-ész – jutott Zsolti eszébe.



Zsolti ellenőrizte, hogy elég stabil-e a torlasz, és Ricsi is odavitt még egy széket, hogy biztosan bevehetetlen legyen az „erődünk”. Türelmesen és igen jókedvűen várakoztunk, aztán meghallottuk Máday hangját az ajtó másik oldaláról. 
– Tizenkettő bé, mire véljem ezt? – kérdezte vészjóslóan. 
– Máday néni, nem mi voltunk! Az a-sok elraboltak minket, tessék kiszabadítani! Félek! – kiáltotta Zsolti. 
– Nagy Zsolt, minek nézel te engem? A termet belülről torlaszolták el, hogy lehettek volna az a-sok??? 
– Úgy, hogy leleményesek.



– Nagy Zsolt! – szólt Máday utolsóként örök kedvencére. 
– Tessék mondani Máday néni! – pislogott nagyokat Zsolti. 
– Normálisan nézel ki, és nem érkezett rád panasz. Nem szeretem, amikor így sunnyogsz. Mire készülsz? – kérdezte összehúzott szemmel. 
– Máday néni, ne tessék már gyanúsítgatni. Én igyekszem belopni magát az Ön szívébe, annyira bánt, hogy így tetszik viselkedni velem. 
– Én ezt nem veszem be. Figyellek! Az ott a pólódon, nem… 
– Csókolom mennünk kell órára – intett Zsolti, és gyorsan felsietett a lépcsőn. Igen, a pólóján valóban Gondos tanárnő volt, „Hagyd a wookie-t nyerni!” felirattal, ami a Star Wars Chewbaccájára utalt. Hát, ezért én is berágnék. :)



– Mi van Kingával? Tiszta idegbeteg – szólt oda Ricsi, akinek Kinga arrébb rúgta a gitártartó állványát. 
– Berágott rám, mert nem tudtam, hogy mindig állatorvosnak készült. 
– Mi? – röhögött fel Zsolti – Mit akar meggyógyítani, lótetűt? Muhahaha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése