:(♥♥♥

Ahogy a hátsó ülésen helyet foglaltam és behúztam az ajtót, megpróbáltam kizárni az unalmas, de udvarias kötelező társalgást, és a gondoltaimba merülve figyeltem ahogy lassan gurulni kezdünk. Még egyszer visszafordultam, hogy utoljára memorizáljam a házunkat és az utcánkat, aztán elordítottam magam.
-Álljunk meg!!!
Satufék, a taxis szitkozódott, anyuék meg a fejüket kapkodták hátrafelé, én pedig szó nélkül kipattantam a kocsiból, és rohanni kezdtem visszafelé az utcánkban alig látva a könnyektől.
-Mit csináltok itt? Megbeszéltük, hogy nincs drámázás! - álltam meg kifulladva Kinga és Virág elött,akik végre abbahagyták a csengő nyomkodását és felfogták,hogy már elindultunk.
-A franc tudja - vonta meg a válát Kinga. - Néha kell a drámázás is - mondta, majd könnyes szemmel, teljesen kiesve a szerepéből, kitárta a karját, én zokogva átöleltem,Virág pedig mindkettőnket átfogott, és bedugta a fejét a privát körünkbe.
Azthiszem mindössze fél percig álltunk úgy, egymást átölelve,de nekem egy örökké valóságnak tűnt. Szorosan lehunyt szemmel, az arcomon végig folyó könnyekkel szorítottam magamhoz a két legjobb barátomat,végül elsőként Kinga tolt el magától.
-Menned kell - dörzsölte meg az arcát idegesen,mintha dűhítené, hogy ennyire gyenge. Virág azonban nem fogta vissza magát, ő konkrétan annyira bőgött, hogy észre sem vette,hogy folyik az orra, a nyála meg ilyesmi.
- Oké. - szipogtam. -Megyek. - Vettem erőt magamon, és azthiszem életem legnehezebb pillanata volt megfordulni és ott hagyni őket.
A taxi felé igyekezve folyamatosan azt mondogattam magamban, hogy nem szabad hátra fordulnom,de még is megtettem. Ott álltak a kapunkban, és a kocsit nézték.
- Jól vagy? - kérdezte apu, amikor beszálltam, és erőtlenül becsuktam az ajtót.
- Nem - valottam be, és elindultunk.