Haller osztályfőnökként nem tanítja az osztályt, mert ő német szakos tanár, és az osztályban a kötelező francia nyelv mellé valamennyien az angolt választották.
Reni hajszíne sötétszőke, majd melíroztatás után világosodik, az olvasók 95%-a mégis barna hajúnak képzelte el.
Szó szerint nem szerepelt a sorozatban, de az első fiú, aki Reninek tetszett a Szent Johannában, az Ricsi volt. A leírásából ez érződik is, azonban Cortez érkezése után a helyzet teljesen megváltozott.
"A dedikálások alkalmával mindig az a félelmem, hogy a hangzavarban és rohanásban rossz nevet írok a kötetbe, így amikor halkan szólnak, legalább háromszor visszakérdezek. Biztos, ami biztos. :) "
"A 8. rész befejezése után azt, hogy "virág", nagyon sokáig nem tudtam kisbetűvel írni, annyira berögzült az agyamba, mint név."
Arnold távozásával jelentősen megnőtt a Cortez- rajongók száma az olvasók körében. A 4. kötetben az arány 50-50% körüli volt a Cortezesek és az Arnoldosok között. Az 5. rész megjelenése után ez az arány 95-5%-ra ugrott Cortez javára.
A "Melyik szeptember 8?" lett a SzJG leghíresebb mondata.
A négy a-s lány ritkán van név szerint említve: Edina, Tamara, Ivett és Ramóna.
Virág összesen hétszer nevezte át a spánieljét. A legelső neve Pete Wentz volt. Majd Robert Pattinson, Dorián, Kiskutya, R.P., Jonathan Davis, Claude Bukowski, végül pedig Andy Warhol lett a kutya neve.
Az eredeti kéziratban a nyolc kötetben összesen 7409 alkalommal szerepelt a "Cortez" név.
"Az egyik legmeghatóbb jelenet a számomra, amikor az utolsó kötetben Kinga és Virág futnak a taxi után."
Ricsi az SzJG leglazább karaktere. Raszta haja, szemöldökpiercingje, később fültágítója és tetoválása is lett. A tetoválás a vádliján van, és héber betűkkel Virág nevét ábrázolja. Az írásban Dave apukája segített neki.
"Andris és Robi az eredeti kéziratban annyiszor és annyira gusztustalanok, hogy a szerkesztőm kérésére a legtöbb ilyen pillanatot ki kellett húzni."
Karcsi és Kata szinte osztálytársak számítanak a történetben, és mindketten főszereplővé váltak.
Reni kedvenc együttese a Beatles, Ricsié a Korn, Macué a Linkin Park, Zsoltié a Faith No More, Virágé mindig változik, Cortezé pedig a Ramones.
"Mivel az SzJG naplóregény, mindig nagyon figyeltem írás közben a történetbeli dátumokra. Emiatt a sorozat írásakor soha nem tudtam, hogy a valóságban milyen nap van, és gyakran még a hónapot is kevertem."
"A könyvsorozat írása számomra teljesen egybefolyik, írtam hőségben havazásról, télen rekkenő kánikuláról, szinte soha nem stimmelt a valós és a történetbeli évszak."
Edina és Zsolti "elfelejtettek" szakítani, így ők valójában a 4. rész óta jártak.
"A többi karakter egymás közti intim pillanatait Reni természetesen nem írja le a naplójában (miért tenné?), a Cortezzel töltött közös perceit pedig általában burkoltan említi. Ennek két oka van. Az első, hogy Reni karaktere túl prűd ahhoz, hogy aprólékos részletességel írjon erről, a másik pedig, hogy szerettem volna az olvasóim fantáziájára bízni, hogy mikor, mi történik a szereplők között, hagyva, hogy egy tizenkét éves és egy húszéves is teljesen máshogy képzelje el."
"Macu konfliktusát a szórakozóhelyen azért írtam bele, hogy felhívjam a figyelmet az esélyegyenlőségre és íróként kiálhassak a rasszizmus ellen."
"A sorozat végén nem terveztem "mindenki szeret mindenkit" stílusú, gigantikus happy endet, éppen ezért Cortez szülei továbbra sem kedvelik Renit, Edinával sem sikerült barátságot kötnie, és Vladárral sem maradt kapcsolatban."
"Dave apukájának neve Felmayer Nimród, azonban a kézirat terjedelme miatt azt a részt, amikor ez kiderült, végül kihúztuk."
Reni apukája neve Rentai Róbert, az anyukája pedig Rentai Klára.
"A kedvenc "napom" az SzJG-ből a 3. kötet december 31-éje."
Ricsi az egyetlen karakter, aki úgy végzett a Szent Johannában, hogy fogalma sem volt róla, mi lesz vele érettségi után.
Reni anyukája a sorozat alatt nem jön rá, hogy rémesen főz, holott a főztjét Virágon kívül senki nem bírja megenni.
"A Remény borítója áll hozzám a legközelebb, mert az volt az utolsó, amit még meg tudtam mutatni valakinek,aki a többit már nem láthatta."
Főleg Cortez miatt, de egyik fiú sem kedvelte Arnoldot. Közülük Ricsi vállalta fel leginkább az érzéseit.
"Pisti" az egyik leghíresebb és legkedveltebb SzJG-karakter, függetlenül attól, hogy a történetben nem létezik, és csupán egy párbeszédben szerepel.
"Az SzJG kötetek megjelenései alatt az olvasóknak leggyakrabban adott válaszaim az "ezt sajnos nem árulhatom el előre" és a "kiderül a további kötetekben" volt.
Nagyon jó lett!
VálaszTörléslili-blogja.blogger.hu
Köszönöm!:)
Törlés