2014. szeptember 12., péntek

Bexi- Késtél tartalma

Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjére hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét. 

Olvasói vélemények: 
Laura könyvei tényleg meg tudják változtatni az ember életét, legalábbis az enyémet biztosan. Uhrin Ágnes

Lehet, hogy Laura nem fiúknak szánta a regényeit elsősorban, de engem megfogott és együtt tudok érezni még így is a szereplőkkel. Milee Tamás

Köszönöm szépen Laurának, hogy “megtanított” olvasni! Hozák Réka

Laura az író, mi vagyunk az olvasók. És a könyvei a közöttünk lévő kapocs. Cseszkó Hajni

Laura olyan sok csodát tett. Több ezer fiatallal szerettette meg az olvasást, sok barátság született neki 
köszönhetően, és létrehozott egy olyan kapcsolatot író és olvasó között, ami felbecsülhetetlen. Köszönjük. Kelemen Klaudia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése