:)

Négy éve valaki azt mondta nekem, hogy egy kamaszlány legjobb barátja a naplója, oda mindent leírhat, olyat is, amit esetleg nem mondana el. Az első sorok óta nyolc naplóm telt be, igyekeztem megörökíteni ennek a négy évnek minden feledhetetlen és néhány feledhető pillanatát is, amit akkor fontosnak éreztem, ma pedig talán már a sorok visszaolvasása nélkül nem is emlékeznék rá. Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a teleírt oldalakkal, ki az, akivel szívesen megosztanám. Eszembe jutott Cortez, hogy talán elejétől a végéig át kéne néznie, hogy én hogyan éltem át a kapcsolatunkat, egészen a kezdetektől. De ezt elvetettem. Minek vájkáljunk a múltban, én tökéletesen megelégszem a jelennel. Gondoltam, hogy eljuttatom Virágnak vagy Kingának, de talán untatná őket, sok oldalon nem is érintettek. Virággal voltunk nagyon rosszban, azokat nyilván nem olvasná szívesen, Kingával meg eléggé döcögősen indult a barátságunk, talán maradjon az én titkom, hogy eleinte miket gondoltam róla. Sorba vettem még a számomra fontos embereket, de rájöttem, igazán egyikük sem tudná átélni velem együtt az elmúlt éveket. Csupán egyetlen személy van, akivel szeretném megosztani. Aki végig velem volt, és az oldalak átolvasása után talán sok olyan pillanatomat is megérti, amit akor, abban a szituációban nem tudott hova tenni. Aki mindezt elolvasva talán rájön, hogy szakkönyvek és külső segítség nélkül is tökéletesen csinált mindent. Számomra legalábbis tökéletes volt. Akinek a tanácsára ezt az egészet elkezdtem, és utólag már tudom, hogy megérte végigírni, mert egyszer biztosan visszaolvasom majd, és akkor talán tudok majd együtt sírni vagy éppen nevetni a múltammal, a múltamon. Éppen ezért holnap reggel az első dolgom lesz feladni a naplómat anyunak, ha pedig megkapta és van kedve, a régi szobámbam, az íróasztalom fiókjában megtalálja a többit is.