2013. március 9., szombat

Idézet:))♥

Minden KEZDET nehéz, de EGYÜTT könnyebb. Ha mégis EGYEDÜL maradsz, a BARÁTOK mindig veled lesznek, mert a REMÉNY tart össze minden szívet. És talán KETTEN sikerül kijutnunk az élet ÚTVESZŐjéből...És ÖRÖKKÉ együtt lesztek♥♥♥

„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura
„ Long live Laura Leiner and St. Johanna’s High School!” Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója és sok más bestseller szerzője









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése