- Higgyem is el? - húzta fel a szemöldökét.
- Mármint- túrtam bele a hajamba - azon vagyok, hogy ne érdekeljen - javítottam ki magam.
- Na! - csillant fel Kinga szeme. - Pár évtized, és kevésbé leszel szánalmas.
A folyosón lévő suliboxunkból kiszedtük a bioszfelszerelésünket, aztán bementünk a terembe. Illetve szerettünk volna. De az ajtó csukva volt, és bárhogy próbáltunk benyitni, nem sikerült.
- Most kopogjunk be? - csodálkoztam, mire Virág tanácstalanul megvonta a vállát. Hát, próba szerencse alapon bekopogtam, aztán rögtön jött a válasz.
- Mondd a jelszót!
- Mi? (...)
- A jelszót!
- Ide járunk. És szeretnénk bemenni.
- Negatív - kiáltotta.
- Ez nem igaz - nevettem el magam kínosan, és feltartottam a kezem, jelezve, hogy akkor nem megyünk be. Virág nem adta fel ilyen könnyen.
- Pete Wentz?
- Negatív.
- Fall out boy?
- Negatív.
- AFC Tomi?
- Negatív.
(...)
- Mi van itt? - állt meg mellettünk Kinga.
- Andris és Robi jelszót kérnek - vontam meg a vállam.
- Hülyék vagytok! - kiáltotta Kinga.
- Negatív - jött a válasz azonnal.
- Na, elég ebből! - Kinga megragadta a kilincset, és teljes erejével megpróbálta kifelé húzni. A fiúl bentről pedig megpróbálták befelé rántani.
(...)
- Mi történt? - lépett hozzánk Dave.
- Andris és Robi kontra Kinga - feleltem.
- Aha! Tárgyalok velük - biccentett Dave. Előkapta a zakója zsebéből a mobilját, ujjait villámgyorsan húzkodta a kijelzőn. (...)
- Menj arrébb, berúgom! - kiáltotta Zsolti. Kinga hátrafordult, és grimaszolva megrázta a fejét.
- Kifelé nyílik - közölte. Zsolti ezen szemmel láthatólag megdöbbent.
- Tényleg? Mióta?
- Mindig is kifelé nyílt - nevettem el magam.
- Nem! Nem! Tavaly már egyszer berúgtam.
- Akkor biztos nyáron cserélték ki - legyintett egy a-s fiú a nézők közül.
Na, ez megosztotta a tömeget. A fél társaság azzal volt elfoglalva, hogy bejussunk, a másik fele meg azzal, hogy mikor cserélték ki az ajtókat. Ha nyáron, akkor is, fél éve nem tűnt fel senkinek. :)
- Miért csövezünk a folyosón?- kérdezte Ricsi, aki Cortezzel együtt akkor ért oda hozzánk.
- Mert Andris és Robi nem engednek be, csak ha mondunk egy jelszót - ismételtem, sokadszorra.
- Értem. Na engedj - tolt félre Ricsi, és bekopogott.
- Mondd a jelszót!
- Szétütöm a fejed - közölte, mire azonnal kinyílt az ajtó, és mi becsörtettünk a terembe.
Mosolyogva leültem a helyemre, és azt hallgattam, ahogyan Zsolti mindenkit megkérdez, mégis mit gondolnak az ajtóról.
- Hagyd már abba, tavaly nyáron cserélték ki az összeset - szólt rá végül Ricsi.
- Honnan tudod? - csodálkozott Virág.
- Erre deszkáztam, benéztem.
- Ablakot deszkáztál? - pislogott nagyokat, mire Ricsi elnevette magát.
- Emó, sötét vagy! Gördeszka, rémlik?
- Jaa, télleg - vigyorgott Virág, aztán két kézzel megdörzsölte az arcát.
Cortez: 5/? - három perce és tizenhét másodperce betöltötte a tizenhetet. Titokban még ébren vagyok, és egy pillanatig úgy volt, hogy írok neki sms-t, de... de nem. Kitöröltem, és végül nem küldtem el. Mert ezer százalék, hogy valaki küldött neki éjfélkor. A barátnője. Aki nem én vagyok. Nos, akkor sírjuk álomba magunkat. Hajrá.
- Hogy vagy? - kérdeztem, komolyra fordítva a szót.
- Kösz, egész jól - mondta őszintén.
- Örülök.
- És te? - kérdezett vissza.
- Hát. Kaptam egy ötöst.
- Most ezen lepődjek meg? - kérdezte furán.
- Igen. Mert rajzból! - vágtam rá.
Cortez leült mellém, és mosolyogva nézte, ahogyan összegörnyedve remegek.
- Menj aludni - suttogta.
- Nem, még bírom - erőlködtem. - Csak lefagyott a kezem - bújtam ki a pokrócból, és megmozgattam az ujjaim. Tisztára elgémberedtek a hidegben. Cortez felém nyúlt, és megérintette a kezem.
- Tényleg megfagytál - nevette el magát halkan, aztán... Aztán hirtelen elég meleg lett.
Na, nem arra gondolok, hogy szélsőségesen megváltozott az időjárás, és minden előjel nélkül trópusi hőség szállt le
a partra. A hőmérséklet nem változott. Csak éppen Cortez rákulcsolta az ujjait a kezemre, és leengedte a karját kettőnk közé.
- Na! Erről beszéltem. Ezt csinálta Cortez! Ugye, milyen szupi? - magyarázta Virág, de alig hallottam, mit mond. Teljesen ledöbbenve álltam, és beletelt néhány percbe, mire magamhoz tértem. A képet azonnal felismertem, holott most láttam először. A szívem olyan hevesen vert, hogy szinte kiugrott a helyéről, és jó lett volna leülni, mert a térdem néhányszor megbicsaklott, de egyszerűen nem tudtam elmozdulni. Földbe gyökerezett a lábam. A képen egy épület látszott, aminek lépcsőjén egy manga lány ült, lehajtott fejjel, egymás felé forduló lábbal, kissé csámpásan. A tértén összekulcsolta a kezét, a haja előre lógott. Bár felette, az égen millió fényes tűzijáték durrant, a manga lány egyedül volt, és szörnyen szomorúnak tűnt. Te jó ég! A szám elé kaptam a kezem, mire Virág rám nézett.
- Na, hogy tetszik?
- Virág - suttogtam rémülten. - Ez én vagyok...
- He? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Szilveszter... - motyogtam. Virág legalább négy percig kapkodta a fejét köztem és a kép között, majd elkerekedett a szeme.
- Azta!
Hát igen. Én is kábé ennyit tudtam mondani.
- Kérem - nyúlt Gazdag Zsolti felé, aki a tenyerében összegyűrte az apró lapot.
- Tessék - nyújtotta Zsolti a dolgozatát, mire a tanárnő dühösen megrázta a fejét.
- Nem azt. A kis papírt!
Elfehéredve néztem Zsoltira. Ha odaadja a puskám, akkor én is egyest kapok! Nem kaphatok egyest, majdnem az egyetlen vagyok, aki megtanulta!!!
- Milyen papírt? - pislogott értetlenül Zsolti, és óvatosan felém nézett. Én totál elkeseredetten figyeltem a jelenetet, és próbáltam lélekben felkészíteni magam egy matek egyesre.
- Azt, ami a kezedben van!
- Ja, ezt - bólintott Zsolti, aztán hirtelen átfutott az arcán némi mérlegelés, végül vállat vont, és... és bekapta a kis papírt. Gyors szájmozgással összerágta, aztán nyelt egy hatalmasat. Én még akkor is döbbenten meredtem rá, amikor a többiekből kitört a röhögés. A tanárnő pislogás nélkül nézte Zsoltit, azt hiszem, hirtelen nem találta a szavakat.
- Mi folyik itt? - lépett be Máday szigorúan.
- Itt? - nézett körül Ricsi értetlenül.
- Igen, itt.
- Témazárót írtunk - közölte Dave, és az arcán kedves, "jól viselkedtem" mosoly jelent meg.
- A tanárnő azt mondja, nem tud fegyelmezni titeket!
- Minket? De hát... - pislogott Andris.
- Nincs de hát. Zengett a folyosó tőletek! - kiáltott ránk Máday.
- Az a-sok terméből jött a zaj - mondta Zsolti. - Borzasztó egy társaság az. Alig tudtam koncentrálni a dolgozatomra, olyan lármásak. Remélem, azért jól sikerült - sóhajtott erőltetetten, és a plafon felé pislogott. Máday csípőre tett kézzel, hunyorogva nézett végig rajtunk.
- Rendben van, 10/b. Rendben van - fenyegetőzött.
- Na, mindegy. Ijj, alig várom a tizenegyediket. Olyan klassz lesz! Gondoljatok bele. Tizenegyedik - nézett körbe, mire a fiúk megpróbáltak komolyan "belegondolni".
- Egyáltalán nem biztos, hogy leszel tizenegyedikes - szólt bele Kinga, aki a padján ült és unottan hallgatott minket.
- Átmegyek a pótvizsgán! Anyu fogadott mellém tanárt!
- Akit majd előbb megnézek magamnak - tette hozzá Ricsi szigorúan.
- Ajj, egyetemista lány - legyintett Virág.
- AKkor én nézem meg magamnak - vágta rá Zsolti, a többiek meg felröhögtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése