- Virág, utoljára kérdezem. Hogy érted, hogy a nyarad legjobb pillanata volt, amikor azt hiszed, láttad AFC Tomit? Hogy lehet "azt hiszem látni" valakit?
- Hát úgy, hogy azt hiszem, ő volt.
- De nem biztos... - próbálta értelmezni Arnold.
- Csak asszem - vonogatta a vállát Virág.
- Rendben. A legutóbbi tesztem alapján száznegyvenkettes intelligenciahányadossal rendelkezem, de tudod mit? Ezt nem értem - tárta szét a karját.
- Neményi azt üzeni, hogy ma délután nem tud jönni.
- Miért nem? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Mi vagyok én, a titkárnője? Mit tudom én! Na, pontosan miért is nem jössz egész héten?
- Kinga, szállj már le róla, holnap dokihoz megy - vett a védelmébe Virág.
- Micsoda izgalmak. És? Ezen meg kéne hatódnom?
- Nem olyan dokihoz. Hanem olyanhoz! - suttogta Virág.
- Van ilyen orvos meg olyan? Virág, beszélnél érthetően? Köszönöm.
- Nődokihoz - sziszegte, és látszott rajta, hogy még kimondani is fél.
Cortez halványan elmosolyodott, aztán megölelt.. A gyomromban hibernálódott lepkék egyszer csak felébredtek és vadul csapkodni kezdtek. Cortez átölelt, közben megsimította a hajam, én pedig a pulcsiját összekönnyezve(!) néztem a távolban fellőtt tűzijátékot.. Aztán olyasmi történt, ami jogosan kerül be életem legvitatottabb, legérthetetlenebb és legdöbbenetesebb eseményei közé. Még mindig nem tudom, hogy volt..
(...)
Cortez megsimította a hajam, aztán kicsit eltolt magától, hogy lássa az arcom... Fél kezével még mindig átkarolt, és óvatosan maga felé húzott... Megállt, várva, hogy mit szólok a dologhoz, és a szemembe nézett, én hajoltam közelebb hozzá. Megcsókolt!
- Szia - ült le mellém hirtelen egy fiú. Kérdőn néztem rá, aztán körbe, hogy hátha egy ismerős meglát és kiment a helyzetből. A fiú fürkésző tekintettel vizslatott. - Valakivel csendkirályt játszol, itt hagyott, és nem tudtál utána szólni, mert akkor veszítenél? - kérdezte, én meg próbáltam szigorú arccal magam elé meredni, de ezen elmosolyodtam.
- Mit eszünk? - állt meg mellettem Zsolti. A többes szám arra vonatkozott, hogy ő kérne. Kiszedtem a táskámból a másik szendvicsem, és odaadtam neki. Na, ilyen se sokszor van, de Zsoltinak kifejezetten nem ízlett.
- Ebben semmi értelmes nincs! - közölte.
- Nem tudom, miért, anyu csomagolta - vontam meg a vállam.
- Zsolt, belehalnál, ha egyszer megennél egy kalóriaszegény szendvicset? - pakolt ki Kinga a táskájából, és természetesen nem bírta ki, hogy ne szóljon bele valamibe.
- Valószinűleg igen - válaszolta Zsolti őszintén, mire mindenki elnevette magát. - Lemegyek, kérek a büfés nénitől majonézt.
- Felmayer! - szólította fel Dave-et, aki összecsukta a bonyolult mobilját, és feltápászkodott.
- Rousseau, Rousseau... - szöszölte le a zakóját Dave, mintha a bonyolult és aprólékos művelet alatt eszébe jutna valami. - Rousseau... Lássuk csak. Rousseau.
A tanár pislogás nélkül meredt rá, mi, többiek pedig próbáltuk visszatartani a röhögést. Nehezen ment, Dave kábé tízszer ismételte meg, hogy "Rousseau", mire Kardos megelégelte és ráordított.
- Felmayer, tudnál valami mást is mondani?
- Gondolkozom! - tárta szét a kezét felháborodottan.
- Na, ebből elég, ülj le!
Dave a vállát vonogatva leült a helyére, közben mosolyogva körbefordult, mire az osztály nagy része megtapsolta a feleletét.
- Én ezen nem nevetnék. Haraszti!
- Tessék? - nézett fel Robi.
- Talán állj fel!
- Ja, még felelünk? - csodálkozott Robi, és valóban döbbentnek tűnt.
- Igen, ha nem vetted volna észre, még felelünk.
- És miből?
- Mondd, fiam, te mit műveltél az elmúlt percekben?
- Stratégiát készítettem a WoW-hoz - mondta. Én a fejemet fogtam, mert ennyire ostoba nem lehet valaki!
- Hogy mit? - támaszkodott Kardos a tanári asztalra, és kicsit lehajolt. Ez volt a "rettegett, fenyegető Kardos-nézés". - Na, ülj vissza - bólintott dühösen, és már írta is a naplóba az egyest. - Virág!
- Ajj már - sziszegte a száját húzva, és felállt. - Ruszló... - kezdte.
- Hogy ki? - nézett rá Kardos csodálkozva. - Rousseau talán... - javította ki unottan.
Virág nagyokat pislogva nézett vissza a tanárra, aztán elkezdett nevetni. De annyira, hogy képtelen volt abbajagyni. Kardos egy ideig várt, aztán leültette. Virág a szemét törölgetve vihogott, néha csitult, de aztán megint elkezdte. Hisztérikus röhögőgörcs. Nála előfordul.
Máday abban a pillanatban rontott ki az épületből, és elordította magát.
- Pósa, Antai-Kelemen! Eltenni a deszkákat!
- Igazgatóhelyettes asszony, nem csináltunk semmit! - esküdözött Ricsi, pocsék színészi alakítást nyújtva.
- Hogyne! Akkor csak képzeltem, hogy egy diák leugrik a lépcsőről!
- Talán a sok stressz - vakargatta az állát Dave, mire Máday homlokán kidagadtak az erek.
- Felmayer, ne szemtelenkedj! Befelé, most!
- Mit csinálsz? - kérdezte Virág, amikor észrevette, hogy az íróasztalom kulcsos fiókjából előszedek egy dobozt.
- Elteszem a cetlit, amit Cortez adott angolon - legyintettem, és a tenyerembe gyűrt fecnit néztem. Cortez írta le nekem a válaszokat Mr. O'Realy kérdésére.
- Hűű, a Cortez-doboz. Muti - huppant le mellém, otthagyva a netet.
Na igen, a Cortez-doboz. Igazából kilencedik óta mindent eltettem, ami hozzá köthető. Végülis az emlékeim vannak benne, róla. Jó, tény, hogy sok mindent elárul a kapcsolatunkról, hogy tele van csokipapírral, rágósdobozzal, Valentin-karkötővel, Meki számlával, fotókkal, vagy éppen kinyomtatott msn-üzenetekkel. De azért én mégis elraktam ezeket, aztán nyáron, amikor szétuntam az agyam, egy cipősdobozt kidekoráltam matricákkal meg képekkel, beleszórtam mindent, és végül ez lett a híres Cortez-doboz.
- Mi volt a harmadik szám? Tipp? - nézett fel Cortez.
- A negyedik az Hooligans, Játszom - kiáltotta Robi.
- Oké - firkantotta le Cortez. - Akkor meg van a FOB, a Hooligans, a Prodigy...
- A harmadik - csukta össze a könyvét Arnold. - Doors. People are strange - közölte unottan. Mindenki döbbenten nézett rá.
- Ezt meg honnan tudod? - csodálkozott Zsolti, miközben beleharapott a rántott húsos szendvicsébe.
- Úgy hívják, zenei műveltség. Javaslom, nézz körül a témában - vonta meg a vállát hanyagul, mire mosolyogva néztem rá. Arnold óriási. :)
- Jé, Emó hemüveges! - fedezte fel Zsolti, mire mindenki észrevette. Szegény Virág zavartan ácsorgott egyik lábáról a másikra, és látszott rajta, hogy rém kellemetlenül érzi magát.
- Úgy utálom! - szomorkodott Virág.
- Nem gáz, olyan, mintha eddig is hordtad volna - gondolkozott Ricsi.
- Ugye? Szerintem is - fordultam felé bólogatva.
Igazából jól elbeszélgettünk Virág szemüvegéről, egészen addig, amíg Kardos össze nem csapta a tenyerét és egy határozott "Elég legyen" kiáltással el nem hallgattatott minket.
- Virág, valóban csodaszép a szemüveged, jól is áll, de tudod, mi lenne az igazán nagyszerű? - kérdezte Kardos erőltetetten kedves hangsúllyal.
- Más színben esetleg? - kérdezett vissza Virág, még mindig a szemüvegén agyalva. Kardos két ujjával megmasszírozta az orrnyergét, és csak a fejét rázta.
- Vagy ha például ELEMEZNÉD A VERSET!!!! - üvöltötte, Virág pedig ösztönösen hátrált egy lépést.
- Juj, elnézést, máris - bólintott, aztán mégis megakadt. - Melyik verset?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése