- Reni, annyira örülünk, hogy pozitív csalódás volt az első napod. Reméltem, hogy így lesz - állt fel anyu, és a konyhába indult. - Ki kér pudingot?
Apuval összenéztünk, és láttam, hogy óvatosan megrázza a fejét, amin én hatalmasat nevettem.
- Á, bőven jóllaktunk mindketten. Talán majd később - válaszolt helyettem is.
(...)
- Biztos? Hazafelé vettem- mutatta fel a kezében tartott, dobozos desszertet.
- Mégis kérünk - bólintott apu, én meg újra felnevettem.
- Remélem, nem azért kértek, mert nem én csináltam... - tette elénk anyu.
- Dehogy! - vágtuk rá egyszerre. Ez így elég gyanús volt.
- Renáta, Virág! Valaki elhagyta az esőkabátját! - szaladt felénk Kinga.
- Köszi, az enyém. - vettem át.
- Igazad van. Ennél naposabb idő már nem is lehetne - tolta le a homlokáról a szemére a menő napszemüvegét, és a felhőtlen égbolt felé meredt.
Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor... És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úhgy éreztem, muszály lehajtanom a fejem és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam.
- Na hogy ment? Ki ír rólam cikket az októberi számhoz? - kiabálta Zsolti.
- Az állatmagazin különkiadása. Maximum - vágta rá Kinga.
- Ez vicces volt, mióta tartogatod? - nevetett gúnyosan Zsolti.
- Nem tartogatom. Ha rád nézek, egyszerűen megjön a humorom.
- Anyu, szeretnék mondani valamit - kezdtem némi töprengés után. Anyu, aki lehajolva rámolt a konyhaszekrénybe, egy pillanat alatt felegyenesedett, és lesápadva meredt rám.
- Lógtál az iskolából?
- Dehogy! - vágtam rá a fejemet rázva.
- Rossz társaságba keveredtél? Te jó ég, megzsaroltak?
- Anya! - vágtam közbe élesen, mielőtt még egyre rosszabbra gondolna. - Anyu, csak azt akarom mondani, hogy nem szeretem a majonézt!
- Ó! - tette a szívére a kezét megkönnyebbülten. - Jó, akkor nem teszek az uzsonnádba. - bólogatott.
- Renáta, Virág! Valaki elhagyta az esőkabátját! - szaladt felénk Kinga.
- Köszi, az enyém. - vettem át.
- Igazad van. Ennél naposabb idő már nem is lehetne - tolta le a homlokáról a szemére a menő napszemüvegét, és a felhőtlen égbolt felé meredt.
Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor... És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úhgy éreztem, muszály lehajtanom a fejem és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam.
- Na hogy ment? Ki ír rólam cikket az októberi számhoz? - kiabálta Zsolti.
- Az állatmagazin különkiadása. Maximum - vágta rá Kinga.
- Ez vicces volt, mióta tartogatod? - nevetett gúnyosan Zsolti.
- Nem tartogatom. Ha rád nézek, egyszerűen megjön a humorom.
- Elmondanád, hogy a gimis lányok miért ilyen egyszerűek? - kérdezte érdeklődő arckifejezéssel Arnold.
- Hogy érted?
- Valósággal megvesztek az ostoba, semmirekellő, tudatlan, nagyképű, bunkó és minimális intelligenciahányadossal rendelkező fiúkért. Miért?
- Nem tudatlan - vettem azonnal a védelmembe.
- Megfogtad a lényeget - vigyorgott lesajnálóan Arnold. - Most komolyan, mi olyan nagyszerű benne? - nézett Cortezék irányába, mire odafordítottam a fejem. (...)
- Minden - közöltem.
A színpadon éppen Kinga üvöltött tisztán artikulálva, amitől Virág felriadt.
- Ez már Petőfi? - biccentett a színpadon álló Kinga felé. Arnold előrehajolt, hogy rálásson Virágra, és lesajnálóan megrázta a fejét.
- Ez október 23.
- Na és? - pislogott Virág.
- Aludj vissza, majd március 15-én felkeltünk és akkor képben leszel.
- "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel" - kezdte. (...) Kardos megismételte az idézetet, és felszólította Dávidot.
- Öhm - vakarta meg az állát Dave. - A pótvizsgaterem ajtaja feletti kiírás? - tippelt, mire hangosan felnevettünk.
- Nem Felmayer, ez nem talált, de úgy érzem, azt a kiírást is lesz alkalmad olvasgatni - rázta meg a fejét Kardos.
- Virág, leginkább az univerzumhoz tudlak hasonlítani - közölte Arnold. - Te is olyan végtelenül sötét vagy - tette hozzá, mire Virág lelkesedése alábbhagyott.
Kardos felemelte a következőt.
- Felmayer!
Dávid az állát vakargatva ment ki a tanári asztalhoz.
- Felmayer, mégis hogy gondoltad, hogy a helyesírásjegyet egy wordbe begépelt és ezáltal ki is javított, kinyomtatott dolgozaton értékelni fogom?
- Kézzel kellett volna írni? - döbbent le Dávid. Na erre mindenkiből kitört a röhögés.
- Esetleg - bólintott a tanár.
- De hát ez a 21. század! - tárta szét a karját Dave.
- Valóban. Ez pedig egy 21. századi egyes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése