- Meg sem tudtam köszönni az ajándékot - suttogtam halkan.
- Azt a vackot, amit a Kindertojásban talált? - méregette Kinga a nyakláncom, kissé lenézően.
- Ez nem vacak! - háborodtam fel, szerintem teljesen jogosan. Hogy lenne már vacak, amikor TŐLE kaptam? Á, Kinga totál érzéketlen.
- Hé, nem tudjátok, hogy hol kell kérni a belépőkártyát? - állt meg előttünk egy laza, kilencedikes fiú. A társaságunk egy emberként fordult felé, de mielőtt még normális választ adhattunk volna, Ricsi megelőzött minket.
- Figyelj, bemész az aulába, és ott áll egy nő a szobor mellett. Majd ő eligazít - vágta rá visszafolytott mosollyal.
- Kösz - biccentett az elsős.
- De, hallod - szólt közbe Zsolti -, nyugodtan tegezd le, őt mindenki csak Emikének hívja - bólogatott vadul.
- Oké.
- Ha esetleg elkezd ordítani, ne törődj vele. Kicsit bolond - tette hozzá Dave.
- Jól van, kösz - indult befelé a suliba a gyanútlan srác.
(...)
Pár perc múlva úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a suliba. A portán felmutattuk a belépőkártyánkat, aztán átvágtunk az aulán. Lehajtott fejjel slisszoltunk el az igazgatóhelyettes mellett, aki a Jeanne d'Arc-szobor mellett állt, és éppen torkaszakadtából üvöltött a kilencedikes fiúval.
- Mégis, mit képzelsz magadról? És mi az, hogy Emike? Fiam, neked teljesen elment az eszed???
Lenéztem a lapomra és gyorsan neki is láttam. Már majdnem negyedórája tartott a nyelvtanóra, amikor Zsolti kérdőn felnézett.
- Hogy írjuk azt, hogy "pálya"?
- P-vel - vágta rá Dave.
- Elsőként Reni és Jacques - szólított fel minket a tanár. Beleittam a narancslémbe, aztán egy pillanatig eltöprengtem, hogy letegyem-e a pogim, de végül megvontam a vállam, és azzal együtt mentem a táblához. Jacques elolvasta a feladatot, aztán kérdőn felém mutatta, mert nem tudta, hogy mit jelent. Gyors gondolkodás után (azért nem mindenkinek jut eszébe elsőre franciául, hogy villáskulcs) megsúgtam a fülébe, és kezdődhetett a játék.
- Indulhat? - fordította fel a kis homokórát az ofő.
- Igen - bólintottam, és feltettem a kezem.
- Pogácsa! - ordította be Zsolti. Megráztam a fejem.
- Pék! - kapta el a fonalat Dave.
- Péklapát! - kontrázott Zsolti.
- Neem! - szóltam rájuk.
- Reni, ne beszélj! - emlékeztetett a szabályokra az ofő.
- Pogácsaképű! - tippelt tovább Zsolti.
- Szerinted ez a megfejtés? - nézett rá hitetlenül Kinga. - Hogy pogácsaképű?
- Lehet, hogy az! - húzta ki magát Zsolti.
Még mindig a fejemet rázva, tanácstalanul széttártam a karom. Ezek miről beszélnek?
- Liszt! - kiáltotta Ricsi.
- Úúú, Liszt Ferenc! - csillant fel Virág szeme.
- Leveles tészta! - mondta határozottan Kinga. Nemet intettem, és sóhajtottam egy hatalmasat.
- Megvan! Gondterhelt pék! - üvöltötte Zsolti, mire mindenki felröhögött.
- Lejárt az idő - szólt közbe Haller.
- Villáskulcs! - néztem szembe az osztállyal.
- Mi? - hőkölt hátra Ricsi.
- Hogy jutottatok el a gondterhelt pékig, amikor még el sem kezdtem mutogatni? - kérdeztem.
- Mert pogi van a kezedben!
- Mert ez az ebédszünet, és szerettem volna megenni! - nevettem el magam kínosan.
- Láttam egy filmet Angelina Jolie-val - témázott tovább Zsolti. - Szerintetek most akkor mi járunk? Mert bár csak egyszer láttam, és képernyőn keresztül... - kezdte, a többiekből pedig kitört a röhögés.
- Azt hiszed, vicces vagy? - förmedt rá Kinga.
- Szerintem nagyon - vágta rá Zsolti.
- Oki. Akkor nálam találkozunk - bólintott Virág.
- Rendesek vagytok - néztem rájuk visszanyelve a könnyeket.
- Azonban - sóhajtotta Kinga, nem is figyelve rám - nem tetszik a buli neve. Lánybuli? Az olyan elcsépelt. Legyen inkább "Egyedül Renátának nincs barátja, szánjuk meg őt péntek este". Az találóbb.
- Kösz - sziszegtem és nyomban eltűnt minden meghatottságom. Kinga kíméletes és finom lány.
Kinga összecsapta a füzetét, és feltérdelt a székére. Vibrált a szeme a dühtől.
- Na, ide figyelj! - bökött Zsolti felé. - Vagy idióta maradsz, és folytatod ezt a gyerekes viselkedést, vagy felnősz végre, és akkor hajlandó vagyok járni veled - mondta ki szemrebbenés nélkül, mire tátva maradt a szám.
Mindenki, de mindenki lefagyva bámulta őket, erre aztán senki nem számított. Fogalmunk sem volt, mit reagáljunk, egyszerűen sokkot kaptunk.
- Nos? - fonta össze a karját Kinga. Zsolti zavartan pislogott kettőt, és elröhögte magát.
- Hát. Akkor a második - közölte vihogva.
- Milyen lett a hajam? - kérdeztem halkan. Kinga kimért pillantást vetett rám.
- Jó.
- Köszi - vágtam rá boldogan.
- Észhez tértél? - enyhült meg kicsit.
- Igen. Anyu segített.
Kinga elismerően bólintott.
- Igen, sejtettem. A szüleid felettébb talpraesettek, ezért is furcsa számomra, hogy te ilyen szerencsétlen vagy. Mondd, nem fogadtak örökbe?
- Te nem vagy normális - sóhajtottam a fejemet rázva.
- Csak kérdeztem - szólt utánam, de kínosan röhögve visszaléptem a többiekhez.
Elszúrtam. Tudom. És még mindig fáj, ha rá gondolok. De mit kéne tennem? Cortez az értésemre adta, elég világosan, hogy lezárta a kettőnk dolgát. Tiszteletben kell tartanom. Ha kínzom magam, ha nem eszem egy évig, ha nem alszom többet, akkor sem változtathatok rajta. Leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a matekfüzetem, és hirtelen felindulásból írni kezdtem az üres oldalra. Düh, csalódottság és az elmúlt évek minden sérelme volt az, amit papírra vetettem. Leírtam, hogy szeretem. Hogy szeptember 8-án úgy belezúgtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Hogy soha nem tudtam, mit gondol. Hogy végignéztem, ahogyan mindenki rajta lóg. Hogy mit éreztem, amikor Vikivel járt. Hogy mi volt bennem szilveszterkor, amikor megcsókolt, és amikor utána is Viki volt a barátnője. Leírtam mindent. Az érzéseimet, a kételyeimet, a hibáimat, a hibáit. Kilenc lap lett. Kétoldalas, szóval tizennyolc. Mikor az utolsó sort is befejeztem, megkönnyebbülten dőltem hátra. Így, az én szemszögemből nézve a dolgokat, nem volt annyira drasztikus hiba, amit elkövettem. Az elmúlt évek történései mellett szinte eltörpült. Kitéptem az oldalakat, és szépen behajtottam egy borítékba. Egyszer. Majd egyszer, ha elég erős leszek, talán odaadom neki. Felírtam az üres borítékra, hogy Cortez, aláhúztam a nevét kétszer, és egy darab celluxszal feltettem az asztalom feletti tükörre.
Ünnepek: 5/1 - Virág és Ricsi, Kinga és Zsolti, Jacques és Flóra, Peti és a pandasminkű emós lány. Én miért vagyok egyedül? :( :( :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése